07 - fájdalmas igazság

Sziasztok. Lehet, hogy van aki nem tudja, de befejeztem a másik blogom. (Hope) Nem bírtam egyszerre kettőt vezetni és döntenem kellett vagy ez, vagy az. Az lett. Szóval ezt továbbra is folytatom. Ezen kívül szeretném megköszönni a 12 feliratkozót, a kommenteket és a pipálókat. Ja és még annyit, hogy ezúttal gyakrabban lesznek részek. Azt még nem tudom, hogy suli időbe mennyire leszek aktív, mert nyolcadikos lettem. Sulit kell választanom, és ezen kívül nagyon sok sulis program van. Hát majd meglátjuk, de előre biztosítok mindenkit, hogy ezt nem hagyom abba! Na nem húzom tovább a szót. Jó olvasást!

Miután kimondtam, amit már nagyon régen el akartam neki mondani sírva rohant a szobájába. Tudtam, hogy semmi értelme utána mennem. Fogalmam sincs, hogy tudta magával ezt tenni. Megvágta magát. Eli soha nem tenne ilyet, de most mégis. Talán azt hittem, hogy jobban kezeli. Sőt, reménykedtem, hogy így lesz, de nem. Fogalmam sincs, hogy mit kéne most tennem. Ha anya megtudja, hogy Eli rájött erre az egészre, nekem annyi. Minek hoztam magammal azt a kibaszott lapot? Az egész az én hibám. Kétségbe esetten kaptam elő a telefonomat a zsebemből. Kikerestem a legjobb barátom nevét, majd tárcsáztam.
-Heló, Hazza.-Szólt bele szokványos hangerőn Louis.
-Bajban vagyok, haver.-Vallottam be őszintén.
-Ha lóvé kell ne tőlem kérj. Le vagyok égve.
-Nem pénz kell...-Mondtam és mindent elmeséltem neki. Louis már tudta, hogy lefeküdtem Elivel, ezért minden részletet pontosan és lelkiismeret furdalás nélkül közöltem vele.
-Teljesen kifordult magából. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom.-Mondtam, közben egyik kezemmel beletúrtam a hajamba.
-Mintha azt mondtad volna, hogy szex közben teljesen más, ugye? Fektesd le megint, hátha észhez tért.-Mondta Louis. Hangjában nem hallottam semmi humort. Úgy vélem komolyan mondta.
-Nem tehetem. Azon se csodálkoznék, ha rám se merne nézni.-Sóhajtottam.
-Haver, ezt eléggé elbasztad. Engeszteld ki. Beszéljétek meg vagy valami.
-De Louis, hogy beszéljem meg, ha meg sem hallgat?
-Nem tudom. Találd ki. Haver nekem mennem kell. Később ütközünk, és sok szerencsét Eli-vel.-Köszönt el, majd lerakta. Reménytelenül tettem vissza a telefont a zsebembe.

Eli szemszöge

Sírva borultam le az ágyamra. Az egész életem egy átverés volt! El sem hiszem, hogy tehették ezt velem. Az biztos, hogy Harry el akarta mondani, mert nála volt a lap. Utálom őt. Utálok mindenkit. Arcomat a párnába temettem. Hosszú percekig csak sírtam. Ez nem lehet igaz! Amikor egy kicsit lenyugodtam felültem az ágyon. A csuklómat kezdtem vizslatni, amiből még folyt a vér, de már nem annyira. Komolyan ezt tettem magammal? Te jó ég! Ez nem én vagyok! Én soha nem tennék ilyet, de most mégis. Halk kopogás zökkentett ki gondolataimból. Csak egy valaki lehetett. Az a személy, akivel most nem akartam beszélni. Harry. Sóhajtottam egy nagyon, majd beengedtem. Talán hülyeség volt, de akkor is szerettem volna hallani. Harry lehajtott fejjel lépett be az ajtón. Elkullogott hozzám és leült az ágy széléig.
-Megmagyarázhatom?-Kérdezte reménykedve.-Egy órája még szerettelek, de most teljes szívemből utállak.-Mondtam hidegem, majd folytattam. -Bármilyen furcsa is, tudni akarom, hogy mi történt. Igen, szeretném, hogy megmagyarázd!
-Rendben.-Bólintott.-A rövidebb változat elég?
-Nem akarom, hogy kihagyj bármit is.
-Oké. Anyu és apu mindig is szerettek volna egy kislányt. Amikor anyu megtudta, hogy velem terhes iszonyú boldog volt. Egy hónap múlva kiderült, hogy fiú vagyok. Anyát nem érdekelte, de aput zavarta. Ő mindig is lányt akart. Amikor megszülettem konkrétan nem is foglalkozott velem. Emlékeszem, amikor anyu azt mondta: "Éhes a gyerek. Megetetnéd?" Erre apa reakciója csak ez volt: "Nem érek rá." Persze, hogy nem ért rá. Azt a kibaszott focit nézte. Inkább a tv, mint a gyerek, nem igaz? Mindegy. Nem ez a lényeg. Két éves voltam, amikor apa hazahozott téged az árvaházból. Anya teljesen kiakadt, mert nem volt megbeszélve, hogy lesz még egy gyerek, főleg nem így. Végül belement. Apa mindent megadott neked. Utáltalak, amiért jobban szeret téged, pedig én a saját fia vagyok. A saját vére. Te meg...te vagy. Szar érzés volt, amikor kaptál egy csomó ajándékot apától, de én még egy szaros játékot se kaptam. Miattam váltak el. Úgy volt, hogy én anyunál maradok, te pedig apához mész, de ezt nem engedhettem. Túlságosan is szerettelek. Végül a bíróságnak kellet döntenie. Nálunk maradtál. Apu ezt nem nézte jó szemmel, és tudta, hogy miattam nem kerültél hozzá.
-Ez...borzasztó.-Szóltam közbe. Harry rám emelte a tekintetét. Szeme teli volt könnyel. Magamhoz húztam és megöleltem.
-Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy Billy vert össze? Nem ő volt.-Sírt halkan. Most már értem miért ilyen rossz a kapcsolatuk apával. Ha velem ezt tette volna és is utálnám őt.
-Harry kérlek ne sírj.-Próbáltam nyugtatni. Így még sosem láttam őt. Mindig olyan erősnek mutatja magát, de kitörtek belőle az érzelmek.
-Én szeretlek, Eli.-Nézett fel rám.
-Én is szeretlek.-Mondtam és halványan elmosolyodtam.
Pár perc után sikerült lenyugodnia mindkettőnknek. Végigterültünk az ágyamon és csak pihentünk. Azért még volt egy kérdés, ami fúrta az oldalamat.
-Harry?
-Igen?
-Hol vannak az igazi szüleim? -Reménykedtem, hogy Harry tudja rá a választ. És tudta is. Teljesen lesokkolt.
-Meghaltak, Eli.
Belülről teljesen összetörtem. Nem bírtam tovább. Kitört belőlem a sírás. Harry próbált átölelni, de csak a mellkasát ütöttem, ököllel.
Berohantam a fürdőbe, magamra zártam az ajtót és csak sírtam. Belenéztem a tükörbe és hátráltam pár lépést. Ez nem én vagyok! Megtámaszkodtam a csak szélében és megtörölgettem a szememet. Undorodtam a látványomtól. Az apámtól, és mindenkitől. Miért pont én? Árva vagyok, de még se. Gyűlölöm ezt az érzést!
-Eli. Minden rendben van?-Kopogtatott Harry.
-Nem.-Sírtam tovább. Halkan kinyílt az ajtó, majd be is csukódott. Hátam mögül Harryt véltem felfedezni. -Utálom az életemet.
-Ne mondj ilyet.-Lépett közelebb és hátulról átkarolt.
-Engedj el.-Bújtam ki szorításából. -Csak azt akarom, hogy végre otthon legyünk!
-Rendben. Szedd össze magad, addig én összepakolok, és indulunk. Oké?
-Köszönöm.-Mondtam halkan és tovább törölgettem a szemem.

***

-Anyu. Itthon vagyunk.-Lépett be az ajtón Harry. Utána én is.
-Ilyen hamar? Mi történt?-Ráncolta a szemöldökét.
-A szobámba leszek.-Fordultam Harry felé és egy lágy puszit adtam a szájára. Tudtam, hogy anya látja és nem, egyáltalán nem zavart. Felsiettem a lépcsőn és bezárkóztam a szobámba.

Harry szemszöge

-Ez meg mi volt?-Förmedt rám anyu. -Mit tettél, fiam?
-Semmi. Csak adott egy puszit.-Vontam vállat.
-Na jó, de a szádra? Mi történt?
-Hát... Eli tudja...
-Mit tud?
-Megtalálta az örökbefogadási papírt. Mit tehetem? Elmondtam neki mindent.-Mondtam, közben a padlót bámultam.
-Tessék? Egyáltalán minek vitted magaddal a lapot?
-Mert szerettem volna mindent tisztázni. Most haragszol?-Kérdeztem , közben anyu szemébe néztem.
-Harry ne butáskodj.-Ölelt át. -Tudod, hogy te vagy a mindenem.

Eli szemszöge

Hangtalanul csuktam be magam mögött az erkély ajtaját. Az eső könyörtelenül esett. A kapucnit a fejemre húztam, majd felálltam a korlátra. Átmásztam a tetőre, onnan perig leugrottam egyenesen a sárba. Az utcák kongtak az ürességtől. Mivel már kezdett sötétedni a lámpák fénye halványan világították meg az előttem álló utat.

Reménytelenül szaladtam, míg el nem értem egy ismerős környékre. A kapu előtt szakítottam egy szál virágot, majd lassabb léptekkel bementem. Egyedül még nem igazán jártam a temetőbe. Ami késik, nem múlik. Egyetlen ember van, akire most számíthatok. Még akkor is, ha már nem tartozik az élők közé. Végig mentem a macskakövekkel kirakott úton, míg el nem értem Finn-hez. Leültem a sírral szembeni padra és mesélni kezdtem neki. Mindenről. És meghallgatott. Tudom, hogy Finn már meghalt, de ő mindig is megértett engem. Ha problémám volt meghallgatott és segített, tanácsot adott. Nagyon hiányzik.
-Itt hagytál! Amikor a legnagyobb szükségem lenne rád!-Sírtam el magam. Egy kéz érintette meg a vállam, amitől megugrottam. -Finn? -Fordultam hátra. Nem ő volt. Amikor megláttam az alakot még jobban sírni kezdtem. Leült mellém a padra és nyugtatni kezdett.
-Mit keresel itt csurom vizesen?-Kérdezte és átölelt.
-Úgy hiányzik.-Tört ki belőlem újra a sírás. -Én nem akartam ezt, Harry. Csak egy normális életre vágytam, de nem jött össze. Mit csesztem el?
-Te semmit. Én vagyok a hibás.-Simított végig vizes hajamon.
-Finn tudott róla? Mármint az örökbefogadásról?-Néztem Harry szemébe. Nem szólt semmit, csak a földet bámulta. -Szóval igen.-Nevettem fel zavartan.
-Van itt valami, amit neked szánt. Nem tudom jó döntés-e odaadni.-Húzott elő a zsebemből egy lapot.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Mert én is mindig ide jövök, ha gondolkodni akarok.-Harapott bele alsó ajkába, majd átnyújtotta a lapot. Sírva olvastam a sorokat. Finn búcsúlevele hozzám.
-Tudta, hogy meg fog halni?-Kérdeztem, közben a sírással küszködtem.
-Igen. Rákos volt, de nem akarta elmondani.-Mondta Harry közben egy könnycsepp csordult ki szeméből.
-Vigyél haza! Kérlek!-Szorítottam meg a kezét.