11 - valaki van a faházban

Sziasztok! Bocsánat, de csak ennyire volt időm! Ma mindenképpen hozni akartam egy részt, mivel holnap suli és nem tudom, hogy mennyire fogok ráérni írni. Remélem nem bánjátok, hogy csak ennyit tudtam hozni. Amint lehet Megírom a következőt -ami remélhetőleg hosszú lesz- és fel is rakom. 

-Mi lenne, ha átköltöznél az én szobámba? -Kérdezte hirtelen Harry, mire felemeltem a fejem és rá néztem. -Tudod már együtt vagyunk és én azt szeretném, ha mellettem lennél.
-A szobám ott van a tieddel szemben. -Nevettem fel egy pillanatra. -Én is szeretném, ha egy szobában lennénk, de akkor is fura ez az egész.
-Mi? Ugye nem szégyellsz? -Ráncolta a szemöldökét.
-Ne butáskodj! Szeretlek, de nekem új ez a dolog. Fogalmam sincs, hogy hogyan is kéne viselkednem veled szemben. -Ismertem be.
-Tudom...elég gáz a helyzet, de valahogy megszokjuk, vagy mit tudom én. -Nézett rám, majd tekintetét újra az útra szegezte. Hátradöntöttem a fejem és az ablakon át bámultam az elsuhanó fákat. Nem volt ismerős a környék ezért értetlenül néztem Harry-re.
-Azt hittem, hogy haza megyünk.
-Változott a terv. -Mosolygott féloldalasan. Nem értettem, hogy Harry hova is szeretne vinni, de úgy döntöttem, hogy ráhagyom. Egyszer majd úgy is odaérünk.
Meglepődtem, amikor újra ismerős terepen jártunk. Vigyorogva néztem Harryre.
-Ez komoly? -Kérdeztem.
-Aha. -Bólogatott mosolyogva, majd leállította a kocsit.
-Miért hoztál ide?
-Mert tudom, hogy szerettél idejönni. -Biccentett a faház felé.
-Bemehetünk? -Kérdeztem izgatottan.
-Persze. -Mondta halkan. Mosolyogva szálltam ki a fekete autóból. Régen nagyon sokat jártunk ide a szüleimmel. Szerettük ezt a helyet. A várostól kívül esett. Nagy itt a nyugalom. Imádom ezt a helyet.
-Mikor jártunk itt utoljára? -Kérdeztem Harrytől.
-Úgy 12 éve. -Gondolkodott el. Ahhoz képest, hogy milyen régen nem jártunk ott egész jó állapotban volt.
-Kicsit pókhálós. -Mondta Harry grimaszolva, majd megfogta a kilincset.
-Ki ne nyisd! -Mondtam gyorsan, mire elrántotta a kezét.
-Miért ne?
-Egyszer láttam egy filmet, amiben volt az erdő közepén egy faház...
-Na és? -Értetlenkedett.
-Ott lakik Mama! Ne nyisd ki, mert meghalunk.
-Mi? Minek nézel ilyen hülyeségeket? És ki az a Mama?
-Mama az a szellem izé valami. Tudod az a horrorfilm, amit együtt néztünk.
-Eli fejezd már be! Nem létezik semmilyen Mama! Miért kellett mondanod?
-Most csesszél le nyugodtan! Csak eszembe jutott te meg nekem esel.
-Bocsánat. -Hajtotta le a fejét, majd mosolyogva megölelt. -Na menjünk be. -Nyitotta ki hirtelen az ajtót. Megfogta a kezem és berángatott a házba. A házban koromsötét volt. A helyzet kint sem volt sokkal jobb, mivel már kezdett sötétedni. Szorosan kapasztodtam Harry pulcsijába.
-Na látod nincs itt senki. -Nyugtatgatott. -Nézzünk körül.
Hiába próbálta adni a kemény fiút tudtam, hogy legalább ő is annyira fél, mint én.
-Mi ez a hang. -Álltam meg hirtelen.
-Nincs semmilyen hang. Csak bebeszéled magadnak. -Forgatta a szemeit.
-Nem! Hallgasd! - Mondtam halkan, majd mind a ketten fülelni kezdtünk.
-Ez...horkolás? -Kérdezte Harry zavartan. -Figyelj a sarokban van egy baseballütő. Hozd ide. -Suttogta. Úgy tettem, ahogy Harry mondta. Lábujjhegyen mentem az ütőért, majd odanyújtottam Harrynek.
-Mit akarsz csinálni? -Kérdeztem.
-Agyonverem ezt a Mamát. -Mondta keményen, majd rohanva indult a fekete horkoló alak felé, közben azt kiabálta, hogy; Halál rád! Megfogta az ütőt és kétszer rávágott "Mamára."
-Mi a ...? -Ült fel "Mama" az ágyon.
-Maga meg ki? -Kérdezte Harry.
-Ezra Willson. -Adta meg a választ.